Az 1960-as évektől kezdődően a szövetségi bíróság az amerikai alkotmányt, valamint az ahhoz kapcsolt Jogok Nyilatkozatát (Bill of Rights) jóval tágabban kezdte értelmezni, amelynek következtében egyfelől bővítette a jogok körét, másfelől nagy részüket a tagállamokkal szemben is kikényszeríthetőnek ítélte. Ön hogyan látja, ennek az eredménye, hogy az elnökök megpróbálták befolyásolni a bíróságok felfogását a kinevezési jogosítványukon keresztül? Véleménye szerint mikor vált a „bírósági politika” az elnöki politika szerves részévé?
Amit „bírósági politikának” nevezünk tulajdonképpen már az amerikai történelem kezdetén is ismert volt. Erre példaként szolgál az 1801-es úgynevezett Éjféli Bírók Törvény (Midnight Judges Act), amelynél fogva a leköszönő John Adams elnök még az utolsó pillanatban megpróbált új bírói posztokot létrehozni és föderalistákkal betölteni ezeket a posztokat. Vagy vehetjük példaként Franklin D. Roosevelt elnöknek a Legfelső Bíróság létszámának kibővítésére irányuló sikertelen kísérletét. Az alkotmányos jogokat azonban nemcsak a liberális-progresszív bírók értelmezték kiterjesztően. A 19. század során például a konzervatív felfogás az üzleti vállalatokra is kiterjesztette az alapvető jogi garanciákat. Amerika hosszú történelme során tehát az „aktivista” kifejezés éppen úgy alkalmazható a konzervatív, mint a liberális bírókra. Ugyanakkor az igaz, hogy a kiszámítható közpolitikai felfogást valló bírók következetes, fegyelmezett jelölésének gyakorlata egy viszonylag friss jelenség, amely első ízben a Reagan elnökség törekvéseit jellemezte.
Mennyire voltak sikeresek az elnökök egy-egy bírósági politika érvényesítésében? Milyen összefüggés lelhető fel, ha egyáltalán fellelhető, az elnökök „bírósági politikája” és a „bíróság saját politikája” között?
Az elnökök előzetes elképzelésétől és elvárásaitól elhajló híres bírók közé sorolható Earl Warren elnök, William J. Brennan, Harry Blackmun és David Souter bírók. Warren-t és Brennan-t Eisenhower elnök jelölte, Blackmun-t Richard Nixon elnök, míg Souter-t idősebbik Bush elnök. Valamennyien liberálisabbnak bizonyultak, mint azt az őket kinevező republikánus elnökök gondolták. Eisenhower elnök csalódottsága vezethetett ahhoz, hogy ezt követően már csak korábbi bírói gyakorlattal rendelkező jelölteket részesített előnyben a kinevezései során. Emellett valamennyi eset hozzájárult ahhoz, hogy a republikánus elnökök egy határozott politikai stratégiát fogadtak el az elmúlt évtizedekben, és olyan jelöltek kiválasztására törekedtek, akiknek egy-egy elnök politikai elképzeléseihez fűződő hűsége igazolható és vélhetően tartós jellegű. Ehhez pedig leginkább a kinevezést megelőző bírói felfogás nyújthat biztosítékot. Ugyanakkor egyik alsóbb fokú bíróság sem azonos a Legfelső Bírósággal, így éppen ezért még egy erre irányuló bizonyíték sem zárja ki egy adott bíró preferenciáinak változását. Ennek eredményeként a bírósági stratégiával rendelkező republikánus elnökök sok esetben arról is meg kívánnak meggyőződni, hogy a jelöltjük olyan szervezetek vagy csoportok – mint például a „The Federalist Society” – tevékenységében vesz részt, amelyek az elnök politikai programját hirdetik.